Hát, ide jutottam...
Mostantól senkit nem akarok zaklatni az írásaimmal. Remélhetőleg itt fogom kiélni grafomániámat, amivel kedves barátaimat és nem barátaimat is időnként elárasztok. Meg, hát ez a pszichológusom is... amit kiírok magamból, az már nem fáj annyira. Pedig mostanában sok minden fájt és fáj, de lehet, a blogírás lesz a gyógyulás első lépése. Na... még el se kezdtem, és máris potyognak a könnyeim... pár hónapja elég sikeresen gyakorlom ezt, pedig azelőtt nemhogy sírós nem voltam, de még arra sem emlékszem, hogy mikor sírtam úgy igazából - nem egy drámán, hanem így az életben. Hát, most megtanított rá az Élet - vagy valaki más, ki tudja. Mindenesetre elengedtem Valakit, akihez mereven ragaszkodtam idáig.

Rendszeresen közzéteszek a f-on olyan gondolatokat, amelyeket a magaménak érzek. Ilyen volt ez a mai is... "Nem éltél igazán addig, amíg nem tettél valami jót olyan valakivel, aki soha nem tudja azt visszaadni..." Nem fogom magyarázni, ha rendszeres blogger leszek, úgyis ki fog derülni hamarosan.